Menü:

  • Adatok frissítése

    Az aScAgenda program adatai frissítve
  • Príhovor predsedu KSK ku ukončeniu školského roka 2025/2026 - A KSK elnökének beszéde a 2025/2026-os tanév lezárásakor

  • Adatok frissítése

    Az aScHelyettesítés program adatai frissítve
  • Éneklő Ifjúság Hangverseny - Eger

    Egerben rendezték meg 2017.április 22-én az Éneklő Ifjúság kórusverseny Heves-megyei döntőjét.

    Iskolánkat a Csengettyű Gyermekkórus és az Ifjúsági Vegyeskar képviselte, mintegy 60 diákkal, Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia karvezetők irányítása alatt.

    Mindkét énekkar "Arany diplomával" minősítést kapott, az Ifjúsági Vegyeskar pedig ezenfelül "Országos dicséret" minősítést is szerzett.

  • Kőrösi Csoma Sándor Nemzetközi Földrajzverseny

    Immár másodszor kapcsolódtunk be a szekszárdi Garay János Gimnázium által meghirdetettt Kőrösi Csoma Sándor Nemzetközi Földrajzversenybe. A verseny célja, hogy a magyarországi és a határon túli magyar diákok jobban megismerjék tágabb szülőföldünket, közös otthonunkat, a Kárpát-medence, illetve Európa földrajzi, történeti, kultúrtörténeti értékeit. Iskolánk két diákja Hrčka Alexandra (III.BG) és Papán Attila (9.) jutottak a  a nemzetközi döntőbe, ahol Hrčka Alexandra bekerült  a legjobb 8 közé, Papán  Attila is dicséretet kapott a sikeres szerepléséért, hiszen alapiskolásként gimnazistákkal versenyzett több középiskolás társát hagyva maga mögött.

  • 38. Pitagorasz verseny járási fordulója

    2017. március 14-én és 15-én került megrendezésre a Pitagorasz matematikaverseny járási fordulója.

    Ebben a tanévben nagyon kevés sikeres megoldó volt járásunkban, ezért  kiemelten büszkék lehetünk diákjaink eredményeire.

    Díjazott tanulóink:

    1.hely  Panyko Áron - 4.osztály (tanítója Tóth Erzsébet)

    2.hely  Vistan Bence - 5.osztály (tanárai Lejko Edit és Kekeňák Szilvia)

    1.hely  Pačuta Máté - 6.osztály (tanárai Lázár Csilla és Kekeňák Szilvia)

    2.hely  Vistan Bence – ötödikesként a hatodokosokkal is versenyzett

                                                (tanárai Lejko Edit és Kekeňák Szilvia)

    1.hely  Pándy Maximilián – 8.osztály - évfolyamában egyedüli sikeres megoldó (tanára Lejko Edit)

  • "Prezentácia na PC" informatikai verseny

    2017. január 24-25-én, a kassai szabadidőközpontban került sor a Prezentácia na PC informatikai versenyre, mely része a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Škola plná talentov versenysorozatnak. Iskolánkat Papán Attila és Davidko Olivér 9. osztályos tanulók képviselték. Versenyzőink a 3. helyen végeztek 16 iskola indulói között. Ez rendkívül szép eredmény, ha tekintetbe vesszük a tényt, hogy tanulóink első alkalommal indultak el ezen a megmérettetésen. A tanulókat Rozenfeld Tünde tanárnő készítette fel a versenyre. Gratulálunk!

      

  • Matematika Olimpia

    A Matematika Olimpia A kategória kerületi fordulójában Vištan Laura IV.G osztályos tanuló 4. helyezett és sikeres megoldó lett. Ez az eredmény annál is értékesebb, mert az éven országos viszonylatban, az átlagos 50-60 helyett, összesen csak 22 sikeres megoldó lett. Gratulálunk!

  • 41. Felvidéki Magyar Matematika Verseny

    2017.2.6-án rendezték meg Szencen a 41. Felvidéki Magyar Matematika Verseny - Oláh György Emlékversenyt. A diákoknak 4 óra alatt 6 feladatot kellett megoldaniuk. Iskolánkat 7 tanuló képviselte. Legsikeresebb versenyzőink:

    Faber Soma Benedek I.G osztályos (felkészítő tanár Kekeňák Szilvia) és Faber Levente III.BG osztályos (felkészítő tanár Miko István) sikeres megoldók 

    Felvidéki 2. helyezett, összesített 3. helyezett: Oltman Tamás, I.G osztályos tanuló (felkészítő tanár Kekeňák Szilvia)

    Felvidéki 1. helyezett, összesített 2. helyezett: Vištan Laura, IV.G osztályos tanuló (felkészítők: Kekeňák Szilvia, Kekeňák Tamás)

     

  • Szép Magyar Beszéd járási fordulója

    2017.február 9-én Szepsiben a Tücsök szabadidőközpontban került sor a Szép Magyar Beszéd járási fordulójára.

    Iskolánkat az I. és II. kategóriában is sikeresen képviselték diákjaink.

    Íme az eredmények:

    I. kategória a 4. osztályosok kategóriája, felkészítő tanár Tóth Mónika:

    1. helyezett Ádám Eszter

    2. helyezett Maár Beatrix Noémi

    II. kategória az 5-9. évfolyam:

    1. helyezett Papán Attila, felkészítő tanár Ádám Anikó

    3. helyezett Kováč Csenge, felkészítő tanár Fedor Erika

    Gratulálunk nekik, és további sikeres felkészülést kívánunk!

        

     

  • 66. Matematika olimpia járási forduló

    2017. január 24-én rendezték meg az alapiskolák 5. és 9. osztályos tanulói számára a 66. Matematika olimpia járási fordulóját. Az idén 1 tanulónk élt a lehetőséggel, hogy magasabb évfolyamban versenyezhet. Sikeres megoldók a következő tanulók lettek:

    1.-2.hely             (1.)   Vistan Bence          (5.o.)

    1.-2.hely             (1.)   Hamrák Róbert      (5.o.)

    1.-2.hely             (1.)  Pándy Maximilián     (8.o.)

    3.hely                   (2.)  Papán Attila             (9.o.)

    6.-7.hely             (4.)  Kukoricás Dávid        (9.o.)

    11.hely                (7.)  Kuczik Mária            (9.o.)

    13.-14.hely         (9.)  Gablyasz Dániel        (9. o)

  • "Best in Deutsch" nemzetközi online német verseny

    Novemberben öt gimnazistánk részt vett a "Best in Deutsch" nemzetközi online német versenyen, ahol iskolánk Kassán a 3., Szlovákiában a 14., világviszonylatban pedig a 139. helyet érte el. A 2938 résztvevő közül Vološin Dása, III.B osztályos tanuló 44. lett - gratulálunk ehhez a szép eredményhez és a többieknek is köszönjük a sikeres helytállást.
     

    Januárban került megrendezésre a német olimpia járási fordulója, ahol Simko Csaba, II.B osztályos tanuló 2. helyen végzett, továbbjutva az olimpia kerületi fordulójára. Gratulálunk és sok sikert kívánunk a következő fordulóhoz!

  • Pitagorasz verseny- iskolai fordulója

    A Pitagorasz verseny 2016-2017-es tanév iskolai fordulójának sikeres megoldói:

    3.osztály: 1.Gríger Emily, 2.Haraszti Kinga, 3.Bánó Máté

    4.osztály: 1.Panyko Áron, 2.Eötvös Dávid, 3.Bodnár Tamás

    5.osztály: 1.Vistan Bence, 2.Kohuth Dániel, 3.Fábián Aurél és

                       Poláčik Ema, 4.Orémus Ágota

    6.osztály: 1.Pačuta Máté, 2.Szeghy Eszter, 3.Kukoricás Ádám,

                       4.Krejzo Johanna, 5.Haraszti Borbála, 6.Szabó Boglárka,

                       7.Sivák Dóra, 2.Vistan Bence (5.osztály)

    7.osztály: 1.Varga Tamás, 2.Ploščica Lucia, 3.Gablyasz Edina Lilla

    8.osztály: 1.Pándy Maximilián, 2.Gerenyi Gergő, 3.Sedláček Lili

                       4.Simon Mátyás, 5.Szabó Zsófia

  • Szép Magyar Beszéd iskolai forduló

    2017. január 18-án került sor  a Szép Magyar Beszéd iskolai fordulójára.

    Ez alkalommal a II. kategóriában felső tagozatos tanulóink oszthatták meg szép gondolataikat a zsűrivel. Papán Attila, (IX. osztály) és Kováč Csenge (VIII. osztály) voltak a legsikeresebbek, akik a járási fordulón fogják képviselni iskolánkat.

    Gratulálunk minden résztvevőnek, és sok sikert kívánunk a továbbjutóknak!

    Részt vettek:

    VII.osztályból - Gablyasz Edina Lilla, Havasi Tímea, Lischko Ulrike, Ploščica Lucia, Szabó Zsófia, VIII. osztályból - Haraszti Réka, IX.osztályból - Ádám Szabolcs, Gablyasz Dániel Péter, Kuczik Mária, Reiter András

       

  • Szó határok nélkül (Slovo bez hraníc)

    Idén november 21-én, a kassai Városházán került megrendezésre az immár huszonegyedik Szó határok nélkül (Slovo bez hraníc).

    Dobogósaink a következők:

    Óvoda: Bánó Lili- vers – 2. helyezett

                   Havasi Gréta – próza – 1. helyezett

    I. kategória: Szeghy Timea – vers – 2. helyezett

    II. kategória: Ádám Eszter – vers 2. helyezett

                              Pačuta Júlia – vers - 3. helyezett

                              Ferencei Andrea – próza – 2. helyezett

    III. kategória: Mészáros Nikolett – vers – 3.helyezett

    IV. kategória: Kristóf Bálint – vers – 1. helyezett

                               Matyi Dominika – próza – 1. helyezett

                               Krompasky Kristóf – próza – 2. helyezett

  • iBobor online informatikai verseny

    A 2016/2017 –es iBobor online informatikai versenyben a Bobríci kategóriában 15 486-an vettek részt.

    Sikeres megoldók a Bobrík kategóriában:

     

    Helyezés

     

     

    954. - 1374.  

    Csatlós Alex, 4.oszt.

    76,00 pont, 94. percenti

    954. - 1374.

    Eötvös Dávid, 4. oszt.

    76,00 pont, 94. percentil

     

    1417. - 1712.

    Vastag Krisztián, 4. oszt.

    72,00 pont, 91. percentil

     

    1713. - 1727.

    Pačuta Júlia, 4. oszt.

    71,00 pont, 89. percentil

     

    1769. - 2273.

    Panyko Áron, 4. oszt.

    68,00 pont, 89. percentil

     

    1769. - 2273.

    Péter Boglárka, 4. oszt.

    68,00 pont, 89. percentil

     

    2346. - 2917.

    Bánó Máté, 3. oszt.

    64,00 pont, 85. percentil

     

    2346. - 2917.

    Gajdoš Vilmos, 3. oszt.

    64,00 pont, 85. percentil

     

    2955. - 3003.

    Krejza Katalin, 4. oszt.

    62,00 pont, 81. percentil

     

    3037. - 3661.

    Mejerčák Marína, 3. oszt.

    60,00 pont, 80. percentil

     

     

    A 2016/2017 –es iBobor online informatikai versenyben a Junior kategóriában 8179-en vettek részt.

    Sikeres megoldók a Junior kategóriában:

     

    Kukoricás Bence II.BG                 68,01 pont  98 percentil

    Balázs Bendegúz Boáz II.BG      58,68 pont 94 percentil

    Oltman Tamás I.G                     50,69 pont 86 percentil

     

  • Gloria Victis – történelmi vetélkedő

    A Rákóczi Szövetség rendezésében minden év októberében megrendezik a Gloria Victis történelmi vetélkedőt, ahová a Kárpát-medence 60 legjobb háromfős csapata jut be. Az idei évben a vetélkedő témája az 1956-os forradalom volt. A nívós versenyen iskolánkat képviselve az előkelő 18. helyen végzett Ferencei Boglárka (IV.G), Antal Réka (III.BG) és Hrčka Alexandra (III.BG). Kiemelkedő sikereikhez gratulálunk!

  • Doberdói Bánlaky József történelmi-műveltségi vetélkedő

    Az Üllői Művelődési Központ által meghirdetett Doberdói Bánlaky József életútját és az első világháború eseményeit feldolgozó történelmi-műveltségi vetélkedőn iskolánk VIII-kos tanulói is részt vettek: Gerenyi Gergő, Ferencz Krisztina, Kišiday Fülöp, Kováč Csenge, Berta Dániel és elnyerték a dobogó 3. fokát. Eredményükhöz gratulálunk!

  • Édes Anyanyelvünk

    A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumban rendezték meg az Édes Anyanyelvünk országos anyanyelvi vetélkedőt, ahová a határontúli iskolákból is meghívták a felvidéki Szép Magyar Beszéd országos versenyének győzteseit. Iskolánkat Horváth Barbara (IV.G) eredményesen képviselte, aki a 150 versenyzőből a 26. helyezést érte el. Sikeréhez gratulálunk! 

  • Diákolimpia 2016

    Iskolánk történetében még nem volt diákunk, sem csapatunk,  akik a diákolimpia döntőjébe jutottak volna. Ebben a tanévben ez megváltozott, hiszen, az egyéni versenyben  Vištan Samu  4. lett. Vele együtt még négy versenyző jutott a diákolimpia döntőjébe. Mindegyik versenyző játszott a többi  vetélytársa  ellen. Samu végül szoros küzdelemben az ötödik lett.

    Gratulálunk!

Újdonságok

Kapcsolat

  • Gymnázium a základná škola Sándora Máraiho s vyučovacím jazykom maďarským - Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
    Kuzmányho 6, Košice, 041 74
  • Titkárság - Sekretariát: +421 55 6221954
    Ebédlő - Školská jedáleň: 055 6228326

Fényképalbum