Menü:

  • Nemzetközi Magyar Matematika Verseny

    Nemzetközi Magyar Matematika Verseny magyar anyanyelvű középiskolásoknak kiírt matematikaverseny.  2016. március 11-15. között került megrendezésre Budapesten. Iskolánkat Kekeňák Tamás IV. B osztályos diákunk képviselte, ahol 2. helyezést ért el.

  • Földrajz olimpia

    Mint minden évben, az alapiskolásokkal idén is bekapcsolódtunk a földrajz olimpiába. Az iskolai fordulóra 32-en jelentkeztek, ebből 25 diákunk sikeres megoldóként végzett, ám csupán 9-en képviselhették iskolánkat a járási fordulón, ahol 6 sikeres eredmény eredmény született. A legjobban Papán Attila  8.osztályos tanuló szerepelt (3.helyezést ért el), s az ő képviseletében részt vehettünk a kerületi fordulón, itt szintén sikeres megoldóként végzett.

  • Médiasztár verseny

    A Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola és a Pátria Rádió közös szervezésében idén is megrendezték a Médiasztár versenyét. A versenyt a felvidéki magyar tanítási nyelvű iskolák részére rendezik, több kategóriában lehet nevezni. Az év riportere kategóriájában országos negyedik helyezést ért el Homolya Krisztína (IX.), aki a több fordulóból álló levelezős versenyben kipróbálhatta magát, mint újságíró. Sikeréhez gratulálunk!

Újdonságok

Kapcsolat

  • Gymnázium a základná škola Sándora Máraiho s vyučovacím jazykom maďarským - Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
    Kuzmányho 6, Košice, 041 74
  • Titkárság - Sekretariát: +421 55 6221954
    Ebédlő - Školská jedáleň: 055 6228326

Fényképalbum